Külügyminisztériumi tanácskozásunk eredményei

Feltételhez köti a kormány a diplomáciai viszony helyreállítását Szíriával

A magyar kormány a szír felek közötti megállapodástól teszi függővé a diplomáciai viszony felújítását Damaszkusszal – tudta meg a Magyar Békekör és a Magyarországi Arab Közösség Egyesület delegációja pénteken a Külügyminisztériumban Budai János nagykövettel, Szíria koordinátorral folytatott megbeszélésén.  A diplomata szerint „alapvető konszenzus” szükséges a szíriai felek között, különös tekintettel az emberi jogokra. Magyarország kész részt venni Szíria újjáépítésében, de „működőképes kapcsolatra” tart igényt, és szeretne „teljesen világos képet” kapni a jövő hatalmi felállásáról.  „Ott leszünk, amint elválik, merre akar menni a damaszkuszi kormány” – mondta. Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke a két ország közös érdekének nevezte Szíria talpra állítását, különös tekintettel a háború miatt elmenekült több millió szír hazatérésére, és az Európára nehezedő migrációs hullám csillapítására. Makt Mazen, a Magyarországi Arab Közösség Egyesület szír nemzetiségű titkára bátrabb politikai lépésre és a magyar vállalatok biztatására kérte a magyar kormányt Szíria talpra állításáért. „Magyarország érdeke azt diktálja, hogy élvonalbeli szerepet játsszon Szíria újjáépítésében” – fogalmazott Takács Gábor, a Békekör tagja. Budai János tájékoztatta a civil diplomáciai missziót hazánk Szíriának nyújtott sokrétű humanitárius segítségéről.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s