A Merkel-lépés hatása Trumpra

Egy nappal azután, hogy Angela Merkel német kancellár nemmel válaszolt Donald Trump amerikai elnök washingtoni meghívására, Trump idejétmúltnak nevezte a Hetek Csoportját (G7) és javasolta, hogy Oroszországot is vonják be a csoport munkájába. Nem lehet, hogy Amerika és szövetségesei tárgyaljanak Oroszországról és Kínáról az érintettek nélkül – adta értésre. Kezdeményezte, hogy a nagyok szeptemberre halasztott tanácskozására Oroszországon kívül hívják meg Dél-Koreát, Indiát és Ausztráliát is. Azt mondta, hogy az így kibővített tanácskozás napirendjére a kínai kérdést kívánja tűzni. Mindezt Kína kirekesztésével – jegyezte meg a Békekör -, és hozzá tette: nem világos, miért gondolja, hogy ilyen alapon Oroszország kész volna részt venni az összejövetelen.

G7

A hét legfejlettebb ipari állam fóruma, amelyen a tagok állam- és kormányfői rendszeresen megvitatják a világgazdasági és világpolitikai kérdéseket. 1985. szeptember 22-én hozták létre. Tagjai: Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország.

Merkel nem tesz eleget Trump meghívásának

Nem tesz eleget az amerikai elnök meghívásának Angela Merkel német kancellár, és nem vesz részt a Hetek Csoportjának (G7) júniusra tervezett washingtoni csúcstalálkozóján – közölte pénteken Steffen Seibert kormányszóvivő. Donald Trump azzal a szándékkal hívta össze nyugati szövetségeseit, hogy közösen keressenek kiutat a világjárványból és lendítsék fel együtt a világgazdaságot. A Magyar Békekör megjegyezte: a német kancellár ugyanazon a napon hárította el a meghívást, amelyen Trump végleg megszakította Amerika viszonyát az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével (WHO). Trump előzőleg felmondta az európai biztonságot szavatoló megállapodást a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverekről, továbbá a Nyitott Égboltról (Open Skies) kötött megállapodást. Trump a First America szellemében gazdasági téren is érvényesíteni szeretné az amerikai hegemóniát legfőbb szövetségesei fölött.

Csődöt mondott államban élünk – Amerikai elemzés

Alább közreadjuk rövidítetten George Packer, a The Atlantic elemzőjének írását a koronavírus-járvány sújtotta Egyesült Államokról. Az elemzés a folyóirat júniusi számában jelenik meg.

   Amikor a vírus megérkezett Amerikába, olyan országra lelt, amelynek súlyos gondjait könyörtelenül kihasználhatta: az amerikai társadalom krónikus betegségeit, a korrupt politikai osztályt, a szklerotikus bürokráciát, a szívtelen gazdaságot, a megosztott és visszavonult közvéleményt évek óta nem kezelik. Megtanultuk, hogy elviseljük a tüneteket, még ha kellemetlenek is. A világjárvány feltárta, mily nagyok ezek a bajok, az amerikaiakat pedig rádöbbentette, milyen magas kockázatú kategóriába tartozunk.   A válság gyors, észszerű és kollektív választ igényelt. Ehelyett az Egyesült Államok úgy reagált rá, mint Pakisztán vagy Fehéroroszország, mint egy szegény infrastruktúrával és diszfunkcionális kormányzattal rendelkező ország, amelynek vezetői túl korruptak vagy ostobák ahhoz, hogy elkerüljék a tömeges szenvedést. Az adminisztráció két visszavonhatatlan hónapot pazarolt a felkészülésre. Az elnöktől szándékos vakság, bűnbánat, dicsekedések és hazugságok jöttek. Szájából, összeesküvés-elméletek és gyógyító csodák ömlöttek. Néhány szenátor és vállalati vezető pedig gyorsan cselekedett. Nem azért, hogy megakadályozza a közelgő katasztrófát, hanem hogy hasznot húzzon belőle. Amikor egy kormányorvos megpróbálta figyelmeztetni a nyilvánosságot a veszélyről, a Fehér Ház felemelte hangját és politizálta az üzenetet. Március véget nem érő hónapjának minden reggelén az amerikaiak arra ébredtek, hogy egy csődöt mondott államban élnek. Nemzeti terv nélkül, következetlen utasítások közepette. A családoknak, iskoláknak és irodáknak maguknak kellett dönteniük arról, hogy magukra csukják-e az ajtót, bezárnak-e, mentik-e magukat.     Amikor a tesztkészletek, maszkok, köpenyek és lélegeztetők kétségbeejtő hiányt mutattak, és az egyes államok kormányzói a Fehér Házhoz fordultak segítségért, a Fehér Ház megbénult, majd egy magánvállalkozáshoz fordult, de az nem tudott szállítani. Az államokat és a városokat háborúba kényszerítették, s hagyták, hogy az áremelés és a vállalati profitszerzés áldozatául essenek. A civilek előszedték a varrógépeiket, hogy a rosszul felszerelt kórházak dolgozói egészségesek maradjanak, és betegeiket is életben tudják tartani. Oroszország, Tajvan és az Egyesült Nemzetek Szervezete humanitárius segítséget küldött a világ leggazdagabb hatalmának, a káoszba süllyedt koldus nemzetnek.     Donald Trump lényegében kizárólag személyes érdekéből kiindulva, és politikai megfontolással szemlélte a történteket. Újraválasztását tartotta szem előtt, háborúvá nyilvánította a koronavírus járvány elleni harcot, és háborús elnökké nyilvánította magát. Közben arra a Philippe Pétain marsallra gondolt, aki Franciaországban 1940-ben fegyverszünetet írt alá Németországgal, majd kialakította a nácikat támogató Vichy-rendszert. Pétainhoz hasonlóan Trump együttműködött a betolakodóval, és az elhúzódó katasztrófa láttán magára hagyta országát. Az 1940-es Franciaországhoz hasonlóan, 2020-ban Amerika is összeomlott.  A világjárvány valamilyen jövőbeli boncolása olyan furcsa vereségre (Strange Defeat) mutathat rá, mint amilyenről a történész és ellenálló Marc Bloch írt Franciaország elbukásakor. Dacára annak, hogy számtalan példa van az Egyesült Államok köreiben az egyéni bátorságra és áldozatvállalásra, a kudarc nemzeti. És olyan kérdést vet fel kényszerítő erővel, amelyet a legtöbb amerikainak eddig soha nem kellett feltennie: bízzunk-e a vezetőkben és egymásban, hogy kollektív választ adjunk a halálos fenyegetésre? Képesek vagyunk-e az önkormányzásra?   Ez a 21. század eddig eltelt évtizedeinek harmadik legnagyobb válsága. Az első, 2001. szeptember 11-én következett be, amikor az amerikaiak tudata még az előző században tartott, a gazdasági depressziónál, a világháborúknál és a hidegháború eleven emlékénél. Azon a napon a vidéki emberek még nem úgy tekintettek New Yorkra, mint a bevándorlók és liberálisok szálláshelyére, amely megérdemli a sorsát, hanem mint arra a nagy amerikai városra, amelynek tragédiája az egész országot sújtotta. Az indianai tűzoltók 800 mérföldről siettek oda, hogy segítsenek a Ground Zero mentésében. Polgári reflexünk a gyász és az együtt mozgás. A kalandor politika és megannyi szörnyű politikai lépés, különösen az iraki háború, kitörölte az emberek lelkéből a nemzeti egység érzését, keserűséggel töltötte el a politikai osztállyal szemben, s ez azóta sem változott. A második, a 2008-as válság csak fokozta azt. A jómódúak szempontjából a pénzügyi összeomlás szinte sikernek tekinthető. A kongresszus kétoldalú büntető törvényt fogadott el, megmentették a pénzügyi rendszert. A távozó Bush adminisztráció tisztviselői együttműködtek az érkező Obama adminisztráció tisztviselőivel. A központi bank (Federal Reserve) és a pénzügyminisztérium szakértői monetáris és fiskális politikát alkalmaztak a második nagy depresszió elkerülésére. A vezető bankárok szégyenkezhettek ugyan, de nem vádolták őket semmivel; többségük megőrizte vagyonát és posztját. Nem sokkal később visszatértek az üzleti életbe. Egy Wall Street-i kereskedő „gyors botránynak” nevezte nekem a pénzügyi válságot.   Az ostor a közép- és alsó rétegeken csattant. Azokon az amerikaiakon, akik hitelt vettek fel, elvesztették munkájukat, otthonukat és nyugdíjuk megtakarításait. Sokuk sebei sohasem gyógyultak be, és a nagy recesszió idején élő fiatalok még nagyobb szegénységre ítéltettek, mint szüleik. Az egyenlőtlenség, az 1970-es évek óta alapvető, könyörtelen erő az amerikai életben egyre mélyebb lett. Ez a második válság mély éket vert az amerikaiak közé: a felső és alsó osztályok, a republikánusok és demokraták, a nagyvárosi és vidéki emberek, az őslakosok és a bevándorlók, a közönséges amerikaiak és vezetőik közé. A társadalmi szövet évtizedek óta egyre növekvő terhelés alatt áll, és most elkezdett szakadni. Az Obama-évek reformjai, amelyek fontosak voltak az egészségügyben, a pénzügyi szabályozásban és a zöld energia területén csak enyhítették a bajt, de nem orvosolták. Az elmúlt évtized hosszú fellendülése gazdagította a vállalatokat és a befektetőket, megszerezték a szakembereket, és magára hagyták a munkásosztályt. A visszaesés tartós polarizációhoz, a hatalom, különösen a kormányzat hitelvesztéséhez vezetett. Következett a populista politika. Kiindulópontja nem Barack Obama volt, hanem Sarah Palin, az abszurd módon felkészületlen alelnökjelölt, aki szakértő módjára használta ki a  hírességeket. A populizmus atyjává Donald Trump vált, amolyan Keresztelő Jánosként. Trump akkor került hatalomra, amikor a republikánus elit megtagadta. De a konzervatív politikai osztály és az új vezető gyorsan egymásra talált. Bármennyire is vannak különbségek olyan kérdésekben, mint a kereskedelem és a bevándorlás, közös céljuk a közjavak kiaknázása a magánérdekért. A republikánus politikusok és adományozók, akik azt akarják, hogy a kormány a lehető legkevesebbet tegye a közjó érdekében, boldogok lehettek egy olyan rendszerrel, amely ugyan alig tudta, hogyan kell kormányozni, de őket szolgálta. Így aztán Trump lába elé hullottak.    Az ország egyharmada tükörcsarnokba zárkózott, melyet valóságosnak hitt; egyharmada dühödten küzdött az igazságosságért; egy harmada pedig feladta a próbálkozást. Trump megszerezte a szövetségi kormányt, amelyet kikezdett az évekig tartó jobboldali ideológiai támadás, mindkét párt politizálása és a problémák megoldásának folyamatos halogatása. Úgy döntött, hogy befejezi a munkát, és megsemmisíti a hivatásos közszolgálatot. Kiemelte a legtehetségesebb és legtapasztaltabb karrier tisztviselõket, betöltötte velük a legfontosabb pozíciókat, a lojalistákat komisszárként telepítette a lekaszabolt hierarchia túlélõi fölé, egyetlen céllal: saját érdekeinek kiszolgálására. Legfontosabb jogalkotási eredménye a történelem egyik legnagyobb adócsökkentése, mely abból állt, hogy dollár milliárdokat csoportosított át a vállalatoknak és a gazdagoknak. A kedvezményezettek nyüzsögtek pártfogásáért és azért, hogy újraválasszák őket zsebük kitömésével. Ha a hazugság volt a hatalom  eszköze, akkor a korrupció volt a vége.      Ilyen táj látványa tárult elénk, amikor a vírus megjelent. Virágzó városainkban egy globálisan összekapcsolt íróasztalos munkavállalói osztály függ a bizonytalan és láthatatlan szolgáltatói osztálytól; vidéken pusztul a közösség a modern világ elleni lázadásban; a közösségi médiában, a kölcsönös gyűlöletben és a különböző táborok közti véget nem érő vitában; a gazdaságban, még a teljes foglalkoztatás mellett is, nagy és növekvő szakadék tátong a diadalmas tőke és az erőszakos munkaerő között; Washingtonban, egy üres kormány, amelyet egy intellektuálisan csődöt mondott ember és párt vezet; országszerte cinikus elfásultság, nem látni az együvé tartozást, nincs közös jövőkép. Ha a világjárvány valójában egyfajta háború, másfél évszázaddal később ez az első, amelyet ezen a talajon vívnak. Az invázió és a megszállás feltárja a társadalom hibáit, felfokozza ami békeidőben észrevétlen maradhatott, tisztázza, miben rejlik az alapvető igazság, felerősíti az eltemetett rothadás szagát. A vírus egyesítette az amerikaiakat a közös fenyegetéssel szemben. Megmutatta, mi az igazi egyenlőség. Nem kímélt sem katonát, sem eladósodott embert. Elég embernek lenni, hogy megfertőzze. De társadalmi hatásait eltorzította az egyenlőtlenség, amelyet oly sokáig toleráltunk. Amikor szinte lehetetlen volt vírustesztet találni, a gazdagok és a hozzájuk kapcsolódók, Heidi Klum modell és TV-házigazda, a Brooklyn Nets teljes listája, az elnök konzervatív szövetségesei, valahogyan mégis képesek voltak teszteltetni magukat, annak ellenére is, hogy sokan nem mutattak tünetet. Ám az egyéni eredmények birtokában nem tettek semmit a közegészség védelmében. Eközben a lázas és hidegrázással küszködő hétköznapi embereknek hosszú és esetleg fertőző sorokban kellett várakozniuk, hogy meg ne fulladjanak.     Így születhetett az internetes vicc, miszerint egyetlen módja annak, hogy megtudd, elkaptad-e a vírust: tüsszents egy gazdag ember képébe. Amikor Trumpot erről a nyilvánvaló igazságtalanságról faggatták, elítélését fejezte ki, de hozzátette: “Talán ez az élet rendje”. A legtöbb amerikai normális körülmények között alig érzékelhette ezt a fajta különleges kiváltságot. De a világjárvány első heteiben felháborodást váltott ki. Úgy élték meg, mintha egy általános mozgósítás közepette a gazdagokat felmentették volna a katonai szolgálat alól, és még azt is megengedték nekik, hogy a besorozottak elől elvigyék a gázmaszkokat. A vírus legfőbb áldozatai minden bizonnyal a szegények, a feketék és a barnák. Egészségügyi rendszerünk súlyos egyenlőtlensége nyilvánvaló a közkórházakon kívüli hűtőkocsik láttán.       A világjárvány leküzdésére irányuló küzdelemnek harccal kell párosulnia országunk egészségének helyreállításáért és újjáépítéséért is, különben a mostani nehézségeken és bánaton soha nem fogunk felülkerekedni. A jelenlegi vezetésünk alatt semmi sem fog változni. Ha a szeptember 11-i és 2008-as bizalomvesztés elsöpörte a régi politikai intézményt, akkor 2020-ban is le kellene győzni azt a hamis képzetet, hogy megváltásunk a politikaellenes politikában keresendő. A rendszert kell megszüntetni, mert megérdemli, és ez csak a kezdet.      Az elé a választás elé kerülünk, hogy elszigetelődjünk-e, féljünk-e egymástól, kerüljük-e egymást, felszámoljuk-e közös kötelékeinket, vagy pedig arra használjuk ki ezt a kényszerszünetet, hogy erősítsük szolidaritásunkat. Odafigyeljünk a kórházi dolgozókra, akik feltartják a mobiltelefonokat, hogy betegeik búcsút mondhassanak szeretteiknek, támogassuk a massachusettsi repülőgép-dolgozók követelését, hogy gyárukat átalakítsák lélegeztető gépek gyártására. Ezek a szörnyű napok megmutatják, milyen végzetes a hülyeség, az igazságtalanság, s hogy a szolidaritás alternatívája a halál. Miután kijöttünk a rejtekhelyről és levettük a maszkokat, ne felejtsük, milyen volt egyedül lenni. 

Megj: George Packer írása akkor jelenik meg, amikor az Egyesült Államokban 1,688,709 fertőzöttet tartanak nyilván, 99,348-an haltak meg, kórházban pedig 451,745 személyt ápolnak.

Nem tetszik az európai NATO szövetségeseknek az Open Skies szerződés felmondása

Az európai NATO szövetségesek nyugtalanítónak tartják a Nyitott Égbolt (Open Skies) szerződés felmondását, és Washington értésére adták, hogy szívesen vennék, ha elállna tervétől – értesült a Békekör pénteken. A NATO államok nagykövetei brüsszeli tanácsülésének európai résztvevői a fegyverzetellenőrzést és az Oroszországhoz fűződő kapcsolatépítést hangsúlyozták az európai biztonságot gyengítő újabb amerikai lépéssel szemben. Egyes európai diplomaták aggodalmuknak adtak hangot a tervezett amerikai kilépés miatt, mert a várható orosz ellenlépés esetén ők sem folytathatnak majd ellenőrző repüléseket Oroszország fölött, ezzel pedig meggyengül az európai biztonság. Különösen aggasztónak tartották ezt Ukrajna és Grúzia tervezett NATO-bevonása közepette. Teljes mellszélességgel csak Jens Stoltenberg, NATO főtitkár állt ki az amerikai döntés mellett.

Mire készül az Amerikai Egyesült Államok? Szavak és tények.

Amerika felmondta a Nyitott Égbolt szerződést

Az amerikai kormány csütörtökön felmondta azt a Nyitott Égbolt (Open Sky) néven ismert, 1992-ben kötött nemzetközi megállapodást, amely további 23 országgal, köztük Oroszországgal együtt arra kötelezte, hogy időről időre nyissa meg ellenőrzésre légterét az egyezményben érintett tagállamok fegyvertelen katonai repülőgépei előtt, és maga is ellenőrző berepüléseket hajthasson végre más államok légterében – jelentette a Magyar Békekör washingtoni közlés alapján. A Nyitott Égbolt megállapodásból fél éven belül kilépnek, a NATO pedig ma, pénteken tárgyal róla. A szerződés felmondása a legújabb amerikai lépés a nemzetközi biztonságot szavatoló egyezmények gyengítésének sorában. A Trump adminisztráció előzőleg a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverekről (eurórakéták) szóló szerződést mondta fel, a NATO pedig nem ratifikálta az európai hagyományos fegyverzetek korlátozásáról kötött egyezményt. Orosz részről az európai biztonságra mért csapásként értékelték az újabb egyoldalú amerikai lépést.

Washington nem ítéli el a venezuelai partraszállást

Az Egyesült Államok szerdán megakadályozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélje a Venezuela ellen május 3-án elkövetett partraszállást. A határozati javaslatot Oroszország terjesztette elő, kiállva a dél-amerikai ország szuverenitása mellett, a belügyekbe való be nem avatkozás szellemében. Mint ismeretes, a partra szállt amerikai különítménynek Maduro elnök elrablása és Egyesült Államokba szállítása volt a célja. A kudarcba fulladt akciótól Washington elhatárolódott, Trump elnök azt állította, hogy semmi közük hozzá. Az amerikai nem azért feltűnő, mert az orosz javaslatban nem az USA, hanem a partraszállás elítélése szerepelt – hívják fel a figyelmet megfigyelők.

Trump az Egyesült Államok elnöke nem ítéli el, hogy Amerikai zászló alatt zsoldosok próbáltak Venezuelában partra szállni a venezuelai kormány megbuktatásának céljából.

Az orosz államfő üzenete a II. világháború veteránjaihoz

Putyin orosz elnök az alábbi üzenetet intézte az 1941-1945 között lezajlott Nagy Honvédő Háború veterán harcosaihoz:

     “Drága veterán barátaim! Szívem legmélyéből köszöntöm Önöket a Győzelem Napján. Ez a nap a legfontosabb és legkedvesebb ünnepünk. Mindig méltóságteljesen ünnepeljük az egész országban, együtt. A Győzelem Napja óriási szellemi és erkölcsi jelentőségű marad számunkra, igaz, szent ünnep. Emlékezetünk és büszkeségünk napja, országunk és minden családunk történelmi napja. Lelkünk része, amelyet szüleink és nagyszüleink továbbadtak nekünk. Ezen a napon a győztesek nemzedékének leszármazottai mélyen átérezik sorsuk nagyságát, emlékeznek azokra, akik már nincsenek velünk. Szeretettel nézzük a fényképeket azokból az időkből, és hosszú életet kívánunk veteránjainknak. Annyit tettek szülőföldünkért, hogy azt lehetetlen mérni és visszafizetni. Megmentették hazánkat és a jövő generációit, felszabadították Európát, védték a békét, helyreállították városainkat és falvainkat, óriási dolgokat műveltek. Tisztelettel adózunk a szovjet népnek, a különféle etnikai hovatartozású embereknek monumentális, önzetlen hősiességükért. Ők harcoltak a frontokon, az ő vállukra nehezedett a termelés és az utánpótlás frontja a hátországban. Bátorságuk, egységük, méltóságuk és fáradhatatlan akaraterejük időtlennek számít.
     Ez a hely a Kreml falánál szent minden orosz számára. Az Örök Láng ég itt éjjel-nappal a nagy Honvédő Háború idején elhunyt emberek és a tömegsírokban fekvő ismeretlen hősök tiszteletére, akik Moszkvánál és Szmolenszknél, Sztálingrádban és Kurszkban, Szevasztopolban és Minszkben, Kijevben és Rigában, Berlinben és Bécsben, a Pulkovo hegységben, a Néva, a Dnyeper, a Duna, a Visztula és az Odera partján estek el. Az elesettek milliói nem élhették meg a győzelem napját, amelyről álmodtak, de hitték, hogy az ellenségen felülkerekednek és hazatérhetnek. Harcoltak az utolsó leheletükig. Feláldozták életüket, hogy mi és gyermekeink, unokáink, mindazok, akik még nem születtünk meg, olyan világban élhessünk, melyet a szovjet katona mentett és őrzött meg nekünk.

     Tisztelgünk azok előtt, akik nem tértek vissza a háborúból. Emlékezünk fiainkra, lányainkra, atyáinkra, anyáinkra, nagyapáinkra, nagyanyáinkra, férjeinkre, feleségeinkre, testvéreinkre, fegyveres elvtársainkra, rokonainkra és barátainkra”.

putyin üzenet

 

A Nagy Honvédő Háborúban 27 millió szovjet ember halt meg

 Alább közreadjuk Anatolij Antonov, Oroszország washingtoni nagykövetének az amerikai Friends of the World War II Memorial szervezethez küldött üzenetét:

     “Kedves barátaim, az idén tavasszal a nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulóját ünnepeljük. A náci Németország és társai ellen folytatott küzdelem emléke Oroszország számára szent. A nagy Honvédő Háborúban mintegy 27 millióan vesztették életüket a Szovjetunióban.
A szovjet embereknek nemcsak szülőföldjük függetlenségét kellett megvédeniük, hanem sok európai nemzetet is megmentettek a nácik megsemmisítésétől. Döntő mértékben hozzájárultak a győzelemhez. A Vörös Hadsereg több százezer rabot szabadított fel a koncentrációs táborokból és vetett véget a Holokausztnak.
Oroszország megőrzi a Hitler-ellenes koalíció országaival fennálló szövetséges kapcsolatok emlékét. A szovjet és az amerikai katonák között, az Elba folyón 1945. április 25-én történt találkozás testvériségünk jelképévé vált. Az eseményt örökíti meg a II. Világháború nemzeti emlékműve.
Biztos vagyok abban, hogy az együttműködésnek ezt a tapasztalatát fel kell használni a modern kor globális fenyegetéseinek leküzdésére”.

Kiev II. vilháb.jpg

Szovjet 2.jpg

Szovjet II. -1.jpg

(A fotók az internetről származnak.)

Szerződés a venezuelai elnök elrablásáról

Caracasban csütörtökön nyilvánosságra hozták azt a 42 oldalas szerződést, amelyet a Juan Guaidó vezette venezuelai ellenzék kötött a floridai Sivercorp USA biztonsági céggel Nicolas Maduro elnök elrablásáról, és az Egyesült Államokba hurcolásáról. (Lásd a fényképen!) Az elnök elrablóit 213 millió dollár illette volna, ha sikerült volna végrehajtaniuk tervüket. A szerződésben a legapróbb taktikai részletekig szerepelnek a partraszálló különítmény tennivalói, a taposó aknák telepítésétől kezdve, a lázadás kirobbantásán keresztül, a repülőtér megszállásáig, és az elnök repülőgépbe tuszkolásáig.

     „A dokumentum csapást mér Juan Guaidó ellenzéki vezető hitelességére, hiszen hevesen tagadta, hogy kapcsolatban állna a Silvercorppal, és erőszakkal akarta volna félreállítani Madurót” – írta a Reuters hírügynökség.

     A Békekör tudósítója megjegyezte: ennél lényegesen többről van szó. A történtek az amerikai politika hitelességét is felvetik, és olyan módszerekre világítanak rá, amelyekhez Trump elnök személyesen is a nevét adta. A tudósító emlékeztetett arra, hogy Trump személyesen adott parancsot Kászem Szolejmáni iráni tábornok január 3-i bagdadi meggyilkolására, s tűzött ki vérdíjat Maduro elnök fejére.

Amcsi zsoldos Venezuela.jpg

Trump és az amerikai zsoldosok dukumentumai..jpg

 

Fotók forrása: https://www.rt.com/news/487862-trump-denies-venezuela-invasion-guaido/