Trump a NATO-ról

Conway (Dél-Karolina), 2024. február 11. vasárnap (MB)

       Ha elnökké választják, arra fogja biztatni Oroszországot, hogy tegyen, amit csak akar azzal a NATO-országgal, amelyik nem fizeti ki számláját az Észak-Atlanti Szövetségben – jelentette ki Donald Trump szombaton a dél-karolinai Conwayben tartott előválasztási nagygyűlésen.

       A Republikánus Párt legesélyesebb elnökjelöltje négy évvel ezelőtt „idejétmúlt” szervezetnek nevezte a NATO-t, magánbeszélgetésein pedig többször hangot adott annak a véleményének, hogy az Egyesült Államoknak ki kellene vonulnia belőle. Mindazonáltal eddig még sohasem vonta kétségbe a NATO alapelvét, miszerint bármely tagállam elleni támadást mindnyájuk ellen intézett támadásnak vesznek, és közösen reagálnak rá.

      Trump elmondta hallgatóságának, hogy „egy nagy ország egyik elnöke” egyszer megkérdezte tőle, hogy az Egyesült Államok továbbra is megvédi-e az országot, ha Oroszország megtámadja őket, még akkor is, ha nem fizetnek, ő pedig nemmel válaszolt. „Fizetned kell, ki kell fizetned a számládat!” – mondta neki.

     A CNN kommentárja szerint „Trump kijelentése a legközvetlenebb jelzés arra, hogy ha újraválasztják, nem kívánja megvédeni NATO szövetségeseit egy orosz támadástól.”

     A CNN megjegyezte: a NATO tagállamainak többsége nem tesz eleget annak az elvárásnak, hogy nemzeti jövedelmének 2 százalékával járuljon hozzá a közös védelmi kiadásokhoz.

     Megfigyelők szerint a kérdés különösen élesen vetődik fel most, amikor az Európai Unió tagállamai, köztük a NATO szövetségesek újabb fegyver- és lőszerszállítást, valamint 50 milliárd eurót szavaztak meg Ukrajnának, s tudatták, hogy addig támogatják Ukrajnát Oroszország ellen, ameddig csak kell.

     A Békekör tudósítója emlékeztet Donald Trump ígéretére, miszerint elnökké választása esetén 24 órán belül véget vetne az ukrajnai konfliktusnak.

     Az amerikai kongresszus néhány napja újra leszavazta a Biden adminisztráció előterjesztését Kijev anyagi támogatásáról.+++

Kiadta: Magyar Békekör

VK/Wordpress

Trump a NATO-ról” bejegyzéshez 4ozzászólás

  1. ” Trampli ” , – aki soha nem mondana le a népszerűségének bármilyen módon való meghosszabbításáról, – ilyen kinyilatkoztatásokat soha nem tett és nem is tehetne, hiszen azonnal azonnal szembe menne a jelenlegi náluk érvényes alkotmánnyal.
    Ügyetlen, lejárató propaganda is lehetne ha nem tudnánk, hogy az ” egypólusú világrend ” folyamatosan teremt és tart életben magára nézve veszélyes és üldözendő, minden fajta virtualitást mellőző szellemképet.

    Kedvelés

  2. Próbálkoztak már többen az újnak számító, mesterséges intelligencia bevonásával, pontosabb képet kapni a jelenleg ” világ vezetőinek titulált “,
    erős személyiség zavarral küzdő politikusokról.
    Sajnos azonban a látszólag szoros lelki barátságban élő Putyin és Tramp, egymás iránti elköteleződése, csupán egy introvertált és egy extrovertált, betegségekkel küzdő, sérült elméjü fogyatékos, jellemző közeledését sejteti.

    Kedvelés

Hozzászólás