Kijev, Moszkva, 2023. április 20. csütörtök (MB)
A NATO arra készül, hogy felvegye tagjai közé Ukrajnát – tűnik ki Jens Stoltenberg NATO főtitkár csütörtöki kijevi látogatásán elhangzott kijelentéseiből. A Kreml azt ajánlotta a nagyra vágyóknak, ne feledkezzenek meg arról, hogy az ukrajnai orosz katonai beavatkozás egyik célja Ukrajna NATO-tagságának megakadályozása, hiszen Oroszország biztonságát érintő alapvető kérdésről van szó – jelentette a Magyar Békekör tudósítója.
Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésén Stoltenberg kifejezetten provokatív kijelentéseket tett Oroszországgal szemben. „Eljött az ideje, hogy a NATO meghívja soraiba Ukrajnát”; „Ukrajna jogos helye az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében van”; „A NATO Ukrajnával tart ma, holnap és ameddig csak kell” – mondta.
A hivatalos meghívót a NATO júliusi vilniusi csúcsértekezletén tervezik átadni Zelenszkijnek.
Stoltenberg azt mondta, hogy minden NATO-tagállam egyetért Ukrajna csatlakozásával. Szavai arra engedtek következtetni, hogy a magyar kormány sem gördít többé akadályt Kijev felvételének útjába, jóllehet eddig a kárpátaljai magyarsággal szemben tanúsított bánásmód miatt ellenezte Ukrajna NATO tagságát. A magyar kormány külügyminisztere a legutóbbi NATO tanácskozáson is kifogásolta ugyan a magyar kisebbség jogfosztottságát, de közölte, hogy tudomásul veszi a többség akaratát, azaz nem utasítja el Ukrajna felvételét a NATO-ba.
Ukrajna NATO-tagsága mindazonáltal nem a nyugati szövetség akaratán múlik, hanem Oroszországén. Oroszország 2022. február 24-én azért indított különleges katonai műveletet Ukrajnában, hogy nácitlanítsa, demilitarizálja és semlegessé változtassa. Ukrajna NATO felvétele összeegyeztethetetlen ezekkel a célokkal, és nem tűnik valószínűnek, hogy Moszkva lemondana róluk Kijev és a NATO kedvéért – értékelte a fejleményeket a Békekör tudósítója.+++
Kiadta: Magyar Békekör
Facebook/Wordpress/VK
Az a kijelentés, hogy Szíjjártó Péter “közölte, hogy tudomásul veszi a többség akaratát, azaz nem utasítja el Ukrajna felvételét a NATO-ba , az nem felel meg a valóságnak. Szíjjártó azt tette világossá, hogy “A kormány semmilyen integrációs döntéshez nem járul hozzá a NATO-n belül Ukrajna vonatkozásában mindaddig, amíg vissza nem adják a kárpátaljai magyaroknak az őket egészen 2015-ig megillető jogokat.”
Kéretik igazat mondani a Békekör eme hasábjain.
KedvelésKedvelés
Szijjártó Péter a NATO április 4-i külügyminiszteri tanácsülése után kijelentette: lásd az alábbi linken szó szerint!
KedvelésKedvelik 1 személy
Szijjártó Péter kijelentése,
“Mi azt gondoljuk, hogy ez súlyosan sértette a NATO egységes és egyhangú döntéshozatalra vonatkozó általános megközelítését, szabályrendszerét, de természetesen tudomásul vettük a döntést”,
csak arra vonatkozott, hogy
“A NATO saját alapító okmányát sértette meg azzal, hogy a tagállamok egyetértése nélkül meghívta Ukrajnát a Brüsszelben kedden megtartott külügyminiszteri tanácskozásra”.
Az, hogy a NATO esetleg semmibe veszi a magyar ellenkezést a csatlakozás ügyében, az előfordulhat, de ettől nem opportunista sem Orbán, sem Szijjártó.
A kormánynak szegezett kérdés pedig :
“Ezek szerint a kormány azt a NATO-döntést is tudomásul venné, hogy Ukrajnát felvegyék a NATO-ba, ezzel pedig hazánkat közvetlen részesévé tegyék a konfliktusnak?”
csupán feltevés, Szijjártónak erre határozott válasza volt, korábban említettem.
Tudomásom szerint az is alapszabály, hogy háborúban (hadban) álló országot nem lehet felvenni a NATO-ba.
KedvelésKedvelés
Szijjártó kijelentése, miszerint “természetesen tudomásul vettük a döntést”, nem hagy kétséget afelől, hogy a magyar kormány elfogadta a NATO alapokmányának megszegését. A kérdés, vajon a NATO alapszabályának azt a kitételét is megszegi-e, hogy taggá avasson egy olyan országot, amely háborúban áll másokkal. Lehet, hogy Oroszország siet majd a segítségére, hogy ne kelljen megszegnie?
KedvelésKedvelés
Mégegyszer leírom: (Szijjártó) “közölte, hogy tudomásul veszi a többség akaratát, azaz nem utasítja el Ukrajna felvételét a NATO-ba.” mondat hamis, Szíjjártó Ukrajna külügyminiszterének meghívása az értekezletre kapcsán mondta ezt. Ennek a ténynek (mármint Ukrajna szabálytalan meghívása) nincs semmilyen jelentősége azon kívül, hogy a NATO kész bármikor megszegni a saját szabályait. Szijjártó nem látta érdemesnek kötni az ebet a karóhoz ez ügyben. Viszont Ukrajna csatlakozása kérdésében igenis határozottan visszautasította az együttműködést. Ha a NATO ennek ellenére felveszi Ukrajnát, az a NATO aljassága, és semmiképpen nem lehet Szijjártóra kenni.
A béke pártján állok, talán azzal is egyetértek, hogy az oroszoknak meg kellett védeniük a népüket Ukrajnában, de nem szívesen olvasom a kormányt indokolatlanul és igaztalanul bántó véleményeket. Sajnos van, amiért bírálatot érdemelnek, de ez pont nem az.
Részemről ezzel befejeztem a témát.
KedvelésKedvelés
[…] lásd: https://bekekor.wordpress.com/2023/04/20/ukrajnat-fel-akarjak-venni-a-nato-ba-orosz-figyelmeztetes/ […]
KedvelésKedvelés