Az Orosz Föderáció külügyminisztériumának jelentése az emberi jogok helyzetéről Ukrajnában

(Kivonat)

     Az Orosz Federáció aggodalommal figyeli az ember jogok helyzetét Ukrajnában.   A külügyminisztérium már több próbálkozást tett, hogy felhívja a nemzetközi közösség figyelmét a problémára.  Ukrajnában az emberi jogok eltiprása vagy semmibe vétele minden naposak, továbbá az ukrán politikai vezetés semmilyen hajlandóságot nem mutat arra, hogy ezeket a tendenciákat megállítsa, vagy hogy változtasson rajtuk.  Fontos megjegyezni, hogy az általunk alább említett problémákra már több nemzetközi szervezet, valamint Ukrajnán belül működő nem kormányhoz köthető szervezet is felhívta a figyelmet. Álláspontunk szerint az ukrán vezetés passzivitása annak a jele, hogy a vezetés nem független.  A kijevi neonáci rezsim általában külföldről jövő parancsokra cselekszik, vagy nem cselekszik.  Kijev külföldi szponzorai Ukrajnát oroszellenes enklávévá változtatták, mesterséges feszültséget szítottak az orosz és az ukrán nép között, és Ukrajnát oroszellenes konfliktusba terelték.  Ukrajna tengeren-túli szponzorai figyelmen kívül hagyják az ukrán neonácik tevékenységét, azok pedig szabad kezet kapnak, hogy magát Ukrajnát is lerombolják.

     Az emberi jogok helyzete Ukrajnában folyamatosan romlik 2022 óta, és rendkívül súlyossá vált.  A 2014 óta regnáló kijevi rezsimek szisztematikusan üldözik a politikai ellenzéket, továbbá minden olyan tényező megsemmisítésére törekednek, amelyek az ukrán népet nyelvi, kulturális, vagy történelmi szempontból Oroszországhoz köti.  Vologyimir Zelenszkij választási ígéretei között szerepelt a béketeremtés, a dél-kelet Ukrajnában élő állampolgárok elleni megkülönböztetés megszüntetése, de az ígéret nem teljesült, a helyzet pedig jelentősen romlott még a Zelenszkij előtt regnáló Porosenko rezsimhez képest is.  Az utóbbit szintén az oroszellenes agresszió jellemezte.

Sok elemző egyetért abban, hogy a kijevi rezsim gyökeresen megváltozott 2022 óta.  A hadiállapot bevezetése szabad kezet adott a kijevi rezsimnek, hogy hatalmi monopóliumot teremtsen, bevezesse a cenzúrát, a bíróságok megkerülésével hozzon ítéleteket, levadássza a független médiát, a politikai ellenzéket, és hogy boszorkányüldözést rendezhessen képzelt orosz kémek ellen.   A fenti intézkedések bevezetéséhez a kijevi rezsim igazodott az ukrán nemzeti radikális szervezetek ideológiájához, és mindennapossá tette a gyakorlataikat.  Kijev az „orosz agresszió” vagy „szeparatizmus” elleni küzdelem ürügyén neonáci szervezetek bevonásával üldözi politikai ellenfeleit, a független újságírókat, valamint minden olyan szervezet tagjait, amelyiknek a véleményét nem tartja megfelelőnek.

Ukrajna belső menekültjei között korlátozzák az orosz nyelv használatát.  Korlátozzák a vallásgyakorlás szabadságát is.  Jelenleg cinikus és képmutató kampány folyik az Ukrán Ortodox Egyház ellen, melynek keretében kiebrudalták az egyház klérusát a Kijev-Pecserszkaja barlangkolostorból.

J. P. Bohoslavsky, az ENSZ emberi jogi tanácsának szakértője szerint Ukrajnában mély gyökerei vannak a korrupciónak.  Több más nemzetközi szervezet hívja fel a figyelmet a nők elleni diszkrimináció problémájára, valamint az embercsempészet burjánzására.  Az ENSZ Ukrajna emberi jogi helyzetére specializált szervezete (United Nations Human Rights Monitoring Mission in the Ukraine (HRMMU)) szerint gyakoriak a törvénytelen letartóztatások, a kínzások, a megfélemlítések, a hatósági fenyegetések, és a szexuális erőszak.  2021 Novemberében születtek olyan jelentések, amelyek az ukrán biztonsági erők által elkövetett kínzásokról szóltak.  Az ukrán igazságszolgáltatás látszatintézkedéseket hoz az ilyen események után, az elkövetők ellen de facto intézkedés nem történik.

Az Amnesty International korábbi jelentése szerint a Kijev által támogatott neonáci szervezetek rendszeresen civileket használnak védőpajzsként, továbbá a polgári célpontokra is mint hadicélpontokra tekintenek.  Lőállásaikat jellemzően lakóépületekbe, iskolákba, s kórházakba telepítik.  Az orosz hadifoglyokkal való bánásmódjuk embertelen, és kínzásnak minősül. Kicsikart vallomásaikat gyakran az interneten terjesztik.

A kijevi rezsim alatt rendszeressé vált a nácizmus éltetése, a gyűlöletbeszéd, a neonáci ideológia bevezetése az ukrán tantervbe, valamint az ukrán radikálisok által elkövetett erőszak. Ezek mind a hatalom támogatásával történnek. A Vörös Hadsereg katonáinak emlékműveit lerombolják, meggyalázzák, az orosz nyelvű lakosságot diszkriminálják, és vallásukat betiltják.

Fordította: Hetényi Balázs

https://tbinternet.ohchr.org/_layouts/15/treatybodyexternal/Download.aspx?symbolno=CCPR%2FC%2FUKR%2FCO%

2F8&Lang=ru

https://tbinternet.ohchr.org/_layouts/15/treatybodyexternal/Download.aspx?symbolno=CCPR%2FC%2FUKR%2FCO%

2F8&Lang=ru

Kiadta: Magyar Békekör

Facebook/VK/Wordpress

Hozzászólás