Kudarcba fulladt oroszellenes konferencia Koppenhágában

Koppenhága, 2023. július 1. szombat (MB)

     Kudarcba fulladt az a koppenhágai külügyminiszteri tanácskozás, amelyet a nyugati hatalmak Kijev kezdeményezésére hívtak össze a tíz pontos ukrán béketerv támogatására – értesült a Magyar Békekör tudósítója szombaton.

     A Hetek Csoportja (G7) és az Európai Unió dán fővárosban megtartott június 24-i összejövetelére meghívták a kínai, a brazil, a dél-afrikai, az indiai, a szaúd-arábiai és a török külügyminisztert is, hogy megnyerjék kormányaikat Zelenszkij béketervéhez, mely az orosz csapatok kivonulásának, a Krím és a Donbász visszaadásának feltételéhez köti a békekötést.

     A déli államok diplomáciájának vezetői nem voltak hajlandók aláírni a kijevi béketervet támogató nyilatkozatot, Kína külügyminisztere pedig meg sem jelent a tanácskozáson.

     A déliek magatartása azért különösen figyelemre méltó, mert a konferencia egybeesett a Wagner katonai szervezet oroszországi lázadásával, amit a nyugati hatalmak igyekeztek nyomásgyakorlásra kihasználni, hogy meggyőzzék a délieket, Putyin helyzete megingott, békét a kijevi terv hozhat.

     „Az én értelmezésem szerint Putyin meggyengült, legalábbis bizonyos mértékig. És ez remélhetőleg hatással lehet a világ többi részének hajlandóságára, hogy megvitassák a háború utáni ukrajnai helyzetet” – mondta Lokke Rasmussen dán külügyminiszter újságíróknak az EU külügyminisztereinek hétfői luxembourgi találkozóján.

     Értesülések szerint a konferencia résztvevői csak abban értettek egyet, hogy a békének az ENSZ Alapokmányának elvein, nevezetesen a szuverenitás és a területi integritás elvén kell alapulnia.

     Abban viszont merőben különbözött a nyugatiak és a déliek véleménye, hogy békét kötni Oroszország biztonsági követeléseinek elutasításával, sőt kapitulációra kényszerítésével és megbüntetésével is lehetne.

     Lavrov orosz külügyminiszter pénteki moszkvai sajtóértekezletén kétségbe vonta azoknak a nyugati vezetőknek a szellemi állapotát, akik Oroszország legyőzésétől remélnek békét. Lavrov elvetette a kijevi béketervet, az RTP portugál TV-nek adott interjújában pedig értelmetlennek tartotta Zelenszkijjel tárgyalni, hiszen az ukrán elnök nem függetlenül politizál, hanem azt teszi, amit Washington előír neki.

     „A Nyugat nem tartós békére törekszik, hanem a konfliktus befagyasztására, hogy időt nyerjen Ukrajna megerősítésére, új katonai infrastruktúrát teremtsen, és felfegyverezze hosszú hatótávolságú fegyverekkel” – mondta.

      Megfigyelők nem tartják valószínűnek, hogy a nyugati hatalmaknak sikerülhet tető alá hozni egy olyan „béke-csúcskonferenciát”, amilyent a koppenhágai összejöveteltől reméltek. Inkább úgy tűnik, hogy Oroszország nemzetközi elszigetelésére irányuló reményeik szertefoszlanak azoknak az országoknak az ellenállása miatt, amelyek nem hajlandók elítélni Oroszországot azért, mert biztonságban akar élni, és Ukrajna semlegesítésén kívül sokpólusú világrendet is akar.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Facebook/VK/Wordpress

Kudarcba fulladt oroszellenes konferencia Koppenhágában” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Moszkva kész a békés rendezésre, ellenben a tíz pontos ukrán béketerv az orosz csapatok kivonulását a Krím és a Donbász visszaadását követeli. Ez egy antibéketervet sejtet, amelyben Oroszország immár önvédelmi harcának/védöháborújának befejezését követelik a nyugati hatalmak. Azzal a céllal, hogy ök legyenek továbbra is a világ élet-halál ura. Mint ezidáig évszázadokon át a történelemben, így Trianonban és a világgazdaságban is.

    Kedvelés

Hozzászólás