A Dunán szállít fegyvert Ukrajnának a NATO

Kijev, 2023. augusztus 2. szerda (MB)

     Oroszország szerdán reggel rakétatámadást intézett Ukrajna Duna-menti kikötői ellen, melyeken keresztül nyugati fegyverek érkeznek az ukrán hadseregnek – jelentette a Magyar Békekör tudósítója.

     Az izmaili kikötő létesítményeire mért csapás súlyos károkat okozott – ismerte el Volodimir Zelenszkij.

     Az ukrán elnök úgy tüntette fel a támadást, mintha a gabonatárolók ellen irányultak volna.

     Moszkva július 17-én felmondta az isztambuli gabona megállapodást arra hivatkozva, hogy az ENSZ, mint a megállapodásban érintett fél, nem teljesítette az orosz féllel szemben vállalt kötelezettségét. Az orosz külügyminisztérium a felmondás okaként arra is hivatkozott, hogy a Fekete-tengeren át ukrajnai kikötőkbe érkező hajókon nyugati fegyvereket szállítanak Ukrajnába.

      A gabona szállítási megállapodás felmondása miatt megszűnt a lehetőség a nyugati fegyverszállításra Ukrajna Fekete-tengeri kikötőibe, mert az orosz flotta blokád alá vette az ukrán kikötőket. Ezért a fegyvereket a Duna-deltán fölfelé hajózva juttatták el az ukrajnai Izmail kikötőjébe a NATO-tag Bulgárián és Románián keresztül.

      Most ennek lehetősége is megszűnni látszik.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Facebook/VK/Wordpress

A Dunán szállít fegyvert Ukrajnának a NATO” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ha megkapja, ha nem!

    A Duna magyarországi szakasza magyar felségterület. Gondolom… Nem tudom, hogy a nemzetközi jog, miként rendelkezik, de arra gondolok, hogy sok minden más esetben nem rendelhető alá nemzetközi érdekeknek.

    Ha viszont a határokon belül nemzeti hatáskör, akkor legyen valóban nemzeti hatáskör. Vagyis meg kell találni a módját annak, hogy mikként társadalmasítható a jogvonatkoztatást.

    Meg kell kérdezni, nemzetközijogászoktól.

    PL

    Kedvelés

Hozzászólás