Magyarország és Irán közös érdeke, hogy az egypólusú világrendet többpólusúvá változtassák

Budapest, 2023. augusztus 7. hétfő (MB)

   Hamid Arefi, az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete munkaebéden látta vendégül Simó Endrét, a Magyar Békekör elnökét.

Megbeszélésükön a magyar-iráni kapcsolatok alakulásáról és a legégetőbb nemzetközi kérdésekről esett szó.

Jó érzéssel állapították meg, hogy épül és bővül Irán Magyarországhoz fűződő kapcsolata.

Arefi nagykövet méltatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr felszólalását is a muszlimok szent könyve megsértésének negatív és nem kívánatos következményeiről világszerte.

Simó Endre gratulált Arefi nagykövetnek abból az alkalomból, hogy Irán csatlakozott a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO), és ezzel fontos partnereket szerzett magának szuverén fejlődéséhez és biztonságának szavatolásához.

Arefi nagykövet méltatta a magyar kormány törekvését az ukrajnai konfliktus békés rendezésére.

Egyetértettek abban, hogy a két ország közös érdeke az egypólusú világrend sokpólusúvá változtatása, mert felszámolja a diktátumokat, és egyenjogú együttműködést tesz lehetővé a szuverenitás tiszteletben tartásával, a kölcsönös érdekek alapján.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Facebook/VK/Wordpress

Hozzászólás