Bajban a nyugati érdekek – Világpolitikai körkép

Budapest, 2024. január 17. szerda (MB)

     2024 első eseményei arra utalnak, hogy a nyugati szövetségesek egyre nagyobb katonai ellenállásba ütköznek hatalmi érdekeik érvényre juttatásában – jelezte a Magyar Békekör szerdán, világpolitikai körképében.

     A NATO ukrajnai kalandja ugyan nem ért még véget, de elcsitultak a hangok, melyek Oroszország stratégiai legyőzését sürgették. Nagy-Britannia, Németország és Franciaország próbálja ugyan pótolni az Ukrajnának nyújtott kieső amerikai támogatást, de erőlködéssel nemigen helyettesíthető a képesség. Ma már a NATO főtitkára is „ukrajnai nehézségekről” beszél.

     Egy pillanatra úgy tűnt, hogy Izrael katonai fölényével elintézhető a palesztin kérdés. De mindinkább kiderül, hogy Izrael könyörtelen hadviselése miatt a Nyugat kerül szorult helyzetbe. A jemeni Hutik támadják a nyugati olajtankereket, kereskedelmi hajókat, sőt még a nyugati hadihajókat is. A történtek miatt lényegesen visszaesett a hajóforgalom a Szuezi-csatornán keresztül, és gondok támadtak a nyugat-európai ellátással. A jelek szerint az amerikai-brit katonai ellenlépéssel sem tudták kiiktatni a „Huti veszélyt”. A Hutik ugyanis élvezik Irán támogatását, Irán pedig az oroszokét és a kínaiakét.

     Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad erbili (Irak) központjára mért iráni csapás arra utal, hogy fokozódott az Iszlám Köztársaság képessége a közép-keleti hadviselésre. Ezt támasztják alá Iránnak az Egyesült Államok iraki és szíriai támaszpontjaira mért csapásai is. Teherán a palesztinoknak is komoly katonai segítséget nyújt. Azt akarják, hogy az USA kivonuljon a térségből, és visszaadja az olajkutakat jogos tulajdonosainak, a szíreknek és az irakiaknak.

     Kína sem tágít Tajvan visszaszerzésének tervétől. Moszkva is támogatja benne. Az Egyesült Államok vele szembeni katonai összefogása britekkel, ausztrálokkal, Japánnal és Dél-Koreával nem csak Kína katonai ellenállásába ütközik, hanem a Kínával szoros katonai együttműködésben álló oroszokéba, valamint Indiáéba is. Az USA, Austrália, Kanada, Japán, Franciaország és Dél-Korea részvétele Oroszországgal és Kínával közösen a Western Pacific Naval Symposium munkacsoport nanjingi ülésén arra utal, hogy van bizonyos készség az együttműködésre a nemzetközi megállapodások tiszteletben tartására és kiegészítésére a Csendes-óceán nyugati térségében. Kérdés, hogy a nyugati elit megbarátkozik-e a kiegyezés gondolatával a Kelettel.

     Fokozza a Nyugat gondjait a látványosan bővülő orosz-észak-koreai katonai együttműködés is.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Facebook/VK/Wordpress

Hozzászólás