Putyin: Oroszország kész a párbeszédre a biztonság oszthatatlanságának elve alapján

Moszkva, 2024. február 29. csütörtök (MB)

     Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön megerősítette, hogy országa kész a párbeszédre az egyenlő és oszthatatlan biztonság megteremtéséért, de arra is figyelmeztette a kalandor hajlamúakat, hogy egy esetleges intervenció Oroszország ellen tragikusabb lehet rájuk nézve, mint a múltban valaha is volt – emelte ki a Magyar Békekör tudósítója a világpolitikai szempontból legfontosabb elemet a szövetségi gyűlésben elhangzott évértékelő beszédből.

     “Nyilvánvaló, hogy a belátható jövőben dolgozni kell az eurázsiai egyenlő és oszthatatlan biztonság új mintájának kialakításán. Készen állunk az érdemi beszélgetésre a témában minden érdekelt országgal és szövetséggel” – mondta.

      „Újfent hangsúlyozom, mert úgy gondolom, ez mindenkinek fontos: stabil világrend nem lehetséges szuverén, erős Oroszország nélkül. Arra törekszünk, hogy egyesítsük a globális többség erőfeszítéseit a globális kihívások kezelésében, beleértve a világgazdaság, a kereskedelem, a pénzügyek és a technológiai piacok gyors átalakítását, olyan körülmények között, amikor korábbi monopóliumok és sztereotípiák összeomlanak”.

     Oroszország politikától mentes új globális pénzügyi infrastruktúrát épít ki a baráti országokkal – tudatta.

     „A BRICS országok 2028-ra a világ bruttó nemzeti termelésének (GDP) mintegy 37 százalékát állítják elő, figyelembe véve a közelmúltban a szövetség tagjává vált államokat is, míg a Hetek Csoportjának (G7) aránya 28 százalék alá fog csökkenni. Ezek az adatok nagyon meggyőzőek, hiszen 10-15 évvel ezelőtt egészen más volt a helyzet. De ez az objektív valóság, ez így lesz, bármi történjék még Ukrajnában is. Érthető?” – kérdezte a világban végbemenő átrendeződésről szólva.

     Tárgyalási készségének hangsúlyozásával egyidejűleg az orosz elnök arra is emlékeztette az országa ellen katonai terveket szövő feleket, hogy Oroszország olyan fegyverekkel rendelkezik, amelyekkel képes célpontokat eltalálni a területükön. Hadrendbe állították az Avangard hiperszonikus rakéta rendszert, és a Pereszvet lézerrendszert, Oroszország új fizikai elveken alapuló első harci lézerrendszerét.

    Oroszország nem készül megtámadni Európát. Aki ilyesmit állít, az képtelenséget állít – szögezte le. Az ukrajnai konfliktust a Nyugat provokálta ki, hasonlóképpen a közel-keletihez. Ők azok, akik most csapatok küldését fontolgatják, hogy legyőzzék Oroszországot. Alaptalannak nevezte azt a nyugati állítást is, hogy Oroszország nukleáris fegyvert akarna telepíteni a világűrbe.

     Az Egyesült Államok, és szatellitjeik lebontották az európai biztonsági rendszert, s ezzel mindenkit veszélynek tettek ki. „Ezek olyan emberek, akik nem estek át kemény megpróbáltatásokon. Elfelejtették, mi is az a háború. S Itt vagyunk mi, a jelenlegi generációnkkal, akik kemény megpróbáltatásokon mentünk keresztül a kaukázusi nemzetközi terrorizmus ellen vívott harcunkban, most pedig az ukrajnai konfliktusban. Ezek azt hiszik, hogy ez az egész valamiféle rajzfilm. Oroszgyűlöletük, rasszizmusuk, felsőbbrendű érzésviláguk, ideológiai kizárólagosságuk hamis tudata elvakítja és megfosztja őket a józanságtól” – vélekedett a háborúpárti nyugatiakról.

    Moszkva kizárja a stratégiai stabilitásról Washingtonnal folytatandó tárgyalások lehetőségét, ha nem kapcsolják össze az orosz nemzetbiztonsági érdekekkel.  “Álláspontunk egyértelmű. Oroszország készen áll az Egyesült Államokkal folytatott párbeszédre, de csak egységes csomagban, melyből nem ragadhatóak ki a nemzeti érdekeinket, és Oroszország biztonságát közvetlenül érintő elemek” – szögezte le Putyin.

     Az elnök fontos társadalmi kérdéseket is felvetett. Kitért a szegénység problémájára és közölte: A szegénység az ország lakosságának több mint 9 százalékát érinti közvetlenül, a sokgyermekes családok körében pedig szakértői becslések szerint 30 százalék körüli. „A szegénység visszaszorítása kihívásokkal teli feladat, és rendszerszintű, több szempontot is magában foglal. Ezért, még egyszer mondom, fontos, hogy minden intézkedésünk, eszközünk, amit ezen a területen meghozunk, hatékony és eredményes legyen, és kézzelfogható tényleges eredményt nyújtson az embereknek, családjainknak” – mondta.

     Tudatta, hogy a 2023-ban átadott lakások mennyisége másfélszeresével meghaladta a szovjet időszak legjobb eredményét. Az elmúlt hat évben oroszországi családok millióinak életkörülményei javultak, köztük, a jelzálogprogram segítségével több, mint 900 ezer családé. Sürgette a fogyasztási javak termelésének növelését. Miközben a gazdaság kulcsterületeibe 2030-ra 70 százalékkal többet ruháznak be, az importot 17 százalékkal csökkenteni fogják. Ugyancsak 2030-ig duplájára növelik a részvénypiac feltőkésítését.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Facebook/VK/Wordpress   

 

Hozzászólás