Putyin: „Mindent megteszek, hogy megfeleljek a választók bizalmának”

Moszkva, 2024. március 22. péntek (MB)

      Az oroszországi elnökválasztás hivatalos végeredményének közzététele után Vlagyimir Putyin, megválasztott elnök televíziós beszédben biztosította a választókat, mindent megtesz, hogy megfeleljen a bizalmuknak – jelentette a Magyar Békekör tudósítója pénteken.

     Oroszország ötödször elnökké választott vezetője azt is tudatta, hogy munkájában hasznosítani fogja a többi elnökjelölt konstruktív javaslatait.

     „Oroszország tovább halad választott történelmi útján, bízik erejében és jövőjében” – jelentette ki az orosz elnök.

     Putyin elsöprő többséggel történt újraválasztását a Nyugat rossz néven vette, és sommásan antidemokratikusnak minősítette. A NATO és az EU vezetésének elutasító magatartását megfigyelők annak tulajdonítják, hogy Putyin kitart Oroszország biztonsági követeléseinek teljesítése mellett, és nem engedi meg, hogy Ukrajna a nyugati érdekszférához tartozzon, hanem azt akarja, hogy Ukrajna semleges legyen. Az orosz elnökben látják a legnagyobb akadályát annak, hogy Zelenszkij Ukrajnáját győzelemre segítsék Oroszország ellen.

     Míg a nyugati államok vezetői barátságtalan, esetenként ellenséges stílusban reagáltak Putyin megválasztására, Orbán Viktor magyar miniszterelnök gratulált Putyinnak, és üzenetében azt írta, hogy Magyarország és Oroszország egymás iránti tiszteletre épülő együttműködése még a jelenlegi nehéz világpolitikai helyzetben is lehetővé teszi fontos kérdések megvitatását.

     Hszi Csin-ping kínai elnök Putyinhoz intézett jókívánságában arról biztosította az orosz elnököt, hogy a két ország partneri viszonya nem ismer határokat. „Országaink határozottan támogatják egymást nemzeti érdekeinket érintő kérdésekben, kölcsönös stratégiai együttműködésük pedig egyre erősödik” – jelentette ki Kína moszkvai nagykövete, Zang Haj-hun a TASZSZ-nak adott nyilatkozatában.

     Narenda Modi, India miniszterelnöke üzenetében azt írta, hogy a Moszkvával kialakult különleges és kiváltságos stratégiai partnerséget az idő igazolta.

      Gratulált az orosz elnöknek egy sor latin-amerikai, ázsiai és afrikai ország vezetője is.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Facebook/Wordpress/VK

A fényképen Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció újjáválasztott elnöke.

Hozzászólás